2012. dec. 24.

Previously On UOA


Sziasztok, ahogy ígértem, íme egy rövid összefoglaló arról, hogy mi történt velem az elmúlt hónapokban. 

A kormánynak kezdtem el dolgozni, az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozó, digitális oktatásért felelős nonprofit kft-ben. Az a feladatom, hogy ne úgy működjön Magyarországon az E-learning, ahogy eddig.

Az E-learning rendszerekben én hatalmas lehetőségeket látok. Többet annál, minthogy számítógépen elolvashatunk jó drágán egy könyvet, amit egérrel kell lapozni. Annyira beleszerettem a dologba és annyi ötletem van, hogy most ezzel szeretnék foglalkozni. Szerencsére sikerült találkoznom pár olyan, hasonló, álmodozó emberrel, akik szintén nagy lehetőségeket látnak az egészben és hajlandóak szopatni magukat ezekért a célokért. Hiszem azt, hogy ezeknek az embereknek a munkája az ország hasznára fog válni.

A munkaköri leírásomba tartoznak például az ilyen jellegű projektmegbeszélések:

A célom a 2 milliárd forintos mérföldkő elérése a fent vázolt módszerrel. Azért szeretném elérni, hogy ennyit spórolhassak az adófizetőknek, mert az azt jelenti, hogy bármelyik, az utcán velem szembejövő magyarral meghívhatom magamat egy ingyen sörre, és akkor pont egálban lennénk.

Szóval én most ezen az irányon próbálom megreformálni az oktatást. És ha sikerül bármit átvernem, az sokkal többet fog érni annál, mint, hogy a számat tépem egy blogon.

Ráadásul nem érzem úgy már, hogy még autentikus lehetek bármilyen, eddig megszokott képregénnyel. Például, ha most arról rajzolnék, hogy nem értek egyet kivétel nélkül, a tüntetéseken elhangzó követelések minden egyes pontjával - mert szerintem minden tevékenység, ahol csak egyetlen helyről jön a pénz és emellett emberek nagy tömegének nyújtja ingyenesen a szolgáltatását, mint például a MÁV, a BKV vagy az egészségügyi ellátás önmagában, az csak szarul tud működni - akkor könnyedén le lehetne vonni azt a következtetést, hogy hirtelen mekkora aljas geci lettem. Ezért erről nem is fogok rajzolni.

Helyette itt van egy másik képregény, egy olyan időtöltésről, ami már kevésbé tartozik a munkaköri leírásomhoz, de én mégis feladatomnak érzem minél többször végezni.


Nagyon remélem, hogy sikerül elérnem néhányat a kitűzött céljaim közül.
Ha érdekel, miken megyek néha keresztül és miért teszem mindezt, akkor kövessétek tovább a blogot.

Kellemes ünnepeket! :3

23 megjegyzés:

Névtelen írta...

az első képregényben az most a jobbágy akar lenni? mert ha igen, akkor rendkívül élethű lett.

Névtelen írta...

Mindig is tudtam, hogy nem vagy te egy alja kis geci.

Blackker írta...

Hazug és homosexuális

PTG írta...

Ricsi én büszke...

Névtelen írta...

Ahogyan PTG mondja!
Mi a legutóbbi beadandónkban az e-learninget, a hálózati tanulási modellt és a kooperatív tanulást gyúrtuk egybe. (Magyarán a sok gyerek ül a 2.0 előtt, és együtt, saját érdeklődésüknek megfelelően tanulnak, amely folyamat során a tanár csak mentorként noszogatja őket, aztán majd ha marha okosak lesznek, akkor ők is lövik fel a kontentet, hogy mások is okuljanak belőle. Ja és nincsenek országhatárok meg hasonlók, bárhol ahol van kompóter, lehet tanulni.) Bár te vagy a szakértő, és most lehet megmosolygod kezdő lelkesedésemet, de biztos ami biztos alapon iderittyentek pár linket.
http://matchsz.inf.elte.hu/tt/docs/Kulcsar-Zsolt-Halozati-tanulas.pdf
http://mek.oszk.hu/06600/06695/06695.pdf
Illetve Spencer Kangan Kooperatív tanulás c. könyvét ajánlom a figyelmedbe.

És tessék, egy cica:
:3

Névtelen írta...

ELSŐ

Névtelen írta...

Viszont most az elsőzést félretéve jó látni hogy vitted is valamire a tumblárhősködésen kívül, megérdemelted.

Zoé írta...

memrise.com ugye megvan? na, egy olyat, plíz!

c írta...

ószom

Névtelen írta...

Most egy kis reményt adtál nekem ezzel, hogy még egy szeretethiányos kockabloggerből is lehet valaki. A példaképem lettél :')
Sok sikert kívánok! :3

(De azért legyen figyelem elvonó egyszarvú :()

Névtelen írta...

csinálhatnál a tüntiről is azért

Névtelen írta...

kamu és buzis

Névtelen írta...

buzis és kamu

Névtelen írta...

kamus

Névtelen írta...

szurkolok, mindig jo erzes, ha olyan emberek kerulnek allami intezmenyhez, akik kreativak es intelligensek

ez kicsit buzis volt, de nem kamus kivetelesen

Névtelen írta...

Most egy kis reményt adtál nekem ezzel, hogy még egy szeretethiányos kockabloggerből is lehet valaki. A példaképem lettél :')
Sok sikert kívánok! :3

(De azért legyen figyelem elvonó loherJAH VÁRJ :()

Névtelen írta...

Most egy kis reményt adtál nekem ezzel, hogy még egy perverz doktorúrból is lehet valaki. A példaképem lettél :')
Sok sikert kívánok! :3

(De azért legyen tetthelyen hagyott névjegykártya :()

Névtelen írta...

miért dolgozna tintanyalóként egy hód?

Névtelen írta...

miért hódolna dolognyalóként egy tinta?

Névtelen írta...

miért tintálna hódnyalóként egy dolog?

Névtelen írta...

miért dolgozna tinilányként egy trap?

Névtelen írta...

Most nem azert, uj posztokat gatya nelkul is lehet am feltolteni.

Névtelen írta...

Hajrá ifú Búvár Kund, bomlaszd a rendszert belülről! Ne add fel hamar!

Megjegyzés küldése