2011. okt. 21.

Moldova György: Magyar atom


Szeretettel értesítem önöket, hogy sikerült végképp elhárítanom az atomháború rémét az emberiség feje fölül. Módszerem egyszerű volt és zseniális: elintéztem a nagyhatalmak megbízottjánál, hogy az atombombákat ezentúl Magyarországon gyártsák,magyar vállalatok közreműködésével.

Mivel a takarékossági év nem tett lehetővé új beruházásokat, a magyar atomtelepet a Rumbach Sebestyén utca 44/c. számú ház alagsorában rendezték be, egy mézeskalácssütő mester volt műhelyében. Hogy a kísérleti robbantások ne keltsenek feltűnést, a lakókat kitelepítették, és a Siketnéma Intézet ápoltjait költöztették a helyükre.

Maguk a műveletek maximális titoktartás mellett kezdődtek el. A pinceablak elé kirakták az „Autósoknak lassítani tilos” táblát, aminek az lett a következménye, hogy ezrek és ezrek tolongtak a ház előtt, melyet különben a kutya sem vett volna észre. Az IBUSZ hamarosan társasutazásokat szervezett a Rumbach Sebestyén utcába.

Az atomtitok megőrzéséhez tartozott az is, hogy a számításokat nem zárták el páncélszekrényekbe, ahol a kémek könnyen megtalálhatták volna, hanem kilós tételekben eladták a MÉH-nek (Melléktermék- és Hulladékgyűjtő Vállalat). A MÉH továbbította az utcai gyümölcsárusokhoz, ezentúl minden negyed kiló szilvát atomtitokba csomagoltak. Persze most is akadtak elégedetlenek, akik reklamáltak, hogy az ő staniclijukon csak rakétakilövő berendezések tervrajza van. Ezekre joggal ripakodtak rá az árusok: mit akar kettő ötvenért? Atomjégtörőt?
Ha pedig valaki összefoglalóan akarta ismerni az atombomba gyártását, elég volt, ha beült egy órára az Emke Kávéházba, a magyar szakértők itt vitatták meg a fontosabb elvi kérdéseket. A pincérnő, mikor letette a fél konyakot az asztalra, bizalmasan vállon veregette a főmérnököt: majd szóljanak nekem is, Gézuka, ha lesz valami jó kis robbantás.
Meggyorsította a munkát, hogy néhány tudósunkat a felszámolandó külföldi atomtelepekre küldték tanulmányútra, meglassította viszont, hogy a küldöttség fiatalabb tagjai a francia hidrogénbombák helyett a francia sexbombákat tanulmányozták.

Az első gyakorlati probléma a nehézvíz előállításánál jelentkezett. Kiderült, hogy a budapesti klóros víz túl könnyű, nem alkalmas nehézvíz gyártására. Ezen később úgy segítettek, hogy belerakták a vízbe mindazt a nehézséget, amit a negyedik emeleten lakók nyaranként belekívánnak.

Mire mégis nagy nehezen összegyűlt a kellő mennyiségű nehézvíz, kiderült, hogy a raktárból ellopták mindkét urániumrudat. A lelkiismeretlen tolvajokat még az sem tartotta vissza, hogy a rudakra nagy betűkkel ráírták: „Ellopni tilos.” Az egyik rudat egy falusi maszek péknél találták meg, aki a kemencébe rakta be fa helyett, a környéken hetekig radioaktív császárzsömléket ettek a fogyasztók.
A másik rudat egy új társasház központi fűtésének rossz kazánjába dugták, a lakók tudtak a sugárveszélyről, de még ezt is vállalták, csak hogy egyszer forró vízben fürödhessenek.
A kísérletek előrehaladtával az atomtelep újabb hasadóanyagokat rendelt, az anyagellátó szerv asztallapokat küldött ki nekik. Az átvevő csodálkozva mondta: – De hát ezek nem hasadóanyagok! – Nem? – kérdezte a raktáros. – Könyököljön csak rájuk.

Az állami atombomba még gyerekcipőben járt, amikor a trafikok kirakataiban már megjelentek a maszek kisiparosok által készített atombombák. Külsejüket a Ferencváros és a Vasas játékosainak képei díszítették, robbanás közben az egyik Beatles-sláger első taktusát játszották.

A maszek atombombák az idő múltával mind kisebbeket pukkantak, mikor már egy négyemeletes házat sem lehetett felrobbantani velük, az Állami Minőségellenőrző Központ szigorú vizsgálatot rendelt el. Kiderült, hogy a kisiparosok kispórolták belőle az uránt, baracklekvárral és viszketőporral helyettesítették. A csalók mindannyian börtönbe kerültek, csak egy becsületes készítő maradt szabadlábon, ő igazolni tudta, hogy az uránt árban egyenértékű tarkababbal pótolta.
Végül is, a betervezett határidő utolsó másodpercében – épp a prémiumzárlat előtt – elkészült az állami atombomba is. Valami néptelen helyen szerették volna kipróbálni, mivel nekünk nincsenek sivatagjaink, a budapesti Helytörténeti Kiállítás nagytermét választották.

Az atombomba súlya alatt összeroskadt volna a lépcsőház, ezen úgy segítettek, hogy felhozták a Zagyva-hidat, és a pinceablakhoz állították. Ezentúl, ha nem lehetett átkelni a Zagyván, az öreg parasztok azt kérdezgették egymástól: Mondja már, sógor, mit csinálnak Pesten, atombombát vagy földalattit?

Az atombombát a vezető főszámoló jelére kellett volna felrobbantani, de kiderült, hogy a vezető főszámoló – akit sógora, a főkönyvelő nyomott be a vállalathoz – nem tud tízig számolni. Az éjjeliőr nyolcéves kisfia ugrott be helyette.
A bomba felrobbant, de nem tett kárt az épületben, sőt, a robbanás helyén egy új ház nőtt ki a földből. Később megállapították, hogy a technikusok fordítva nézték a különböző tervrajzokat,fordítva szerelték be az alkatrészeket, így lett a magyar atombombából építőipari világszabadalom.

19 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kamu és buzis

Névtelen írta...

LOL EZ ANNYIRA BEOLTOTTA A MAGYAR MENTALITÁST XDD
FORDÍTVA NÉZTÉK XDDD
ORBÁN TAKAROGY GEC

Névtelen írta...

Most komolyan: mi a faszt olvasok??? o.O

Névtelen írta...

Ez nagyon jó.

Névtelen írta...

nos ricsi a rák megjelent a blagodon is :C

Cleanse! Purge! Kill!

Névtelen írta...

what is this i dont even

PTG írta...

I'm gonna back away slowly and come back when there's less weird shit.

Névtelen írta...

Na most derül ki, hogy ki a bölcsész.

Névtelen írta...

ELSŐ

PTG te komolyan nem veszed észre mennyire retardált vagy?

Névtelen írta...

Itt mindenki retardált, kivéve én. Mert én vagyok az




ELSŐ!

Névtelen írta...

elsőzik, és beszól ptgnek

és már ricsi se vicces

Névtelen írta...

A "világszabadalom" szónál jöttem rá, hogy kamu, mivel olyan valójában nem létezik, csak marketingfogás (értsd még: hazugság.)
Ja, és buzis.

Névtelen írta...

Ez kajak megtörtént am? xD

Névtelen írta...

TŰNJ INNEN CSERKÉSZ

Névtelen írta...

majdnem vicces
fék end gély

aldum írta...

Ez a konyv kibebaszott jo, erdemes elolvasni az egeszet.

Névtelen írta...

Kérlek mondjátok, hogy kibaszott taknyos újbuzik vagytok és csupán ezért nem tudjátok ki az a Moldova és ebből kifolyólag jöttök az ilyen félelmetes LOLITROLJUXD szöveggel, hogy "ORBÁN TAKAROGY" meg rák meg világszabadalom miatt kamu.

Kádi írta...

Kedvenc íróm :D

Unknown írta...

Régi klasszikus .

Megjegyzés küldése