A következő címkéjű bejegyzések mutatása: buddhizmus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: buddhizmus. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. dec. 24.

Previously On UOA

23 hozzátrollkodás

Sziasztok, ahogy ígértem, íme egy rövid összefoglaló arról, hogy mi történt velem az elmúlt hónapokban. 

A kormánynak kezdtem el dolgozni, az Igazságügyi Minisztériumhoz tartozó, digitális oktatásért felelős nonprofit kft-ben. Az a feladatom, hogy ne úgy működjön Magyarországon az E-learning, ahogy eddig.

Az E-learning rendszerekben én hatalmas lehetőségeket látok. Többet annál, minthogy számítógépen elolvashatunk jó drágán egy könyvet, amit egérrel kell lapozni. Annyira beleszerettem a dologba és annyi ötletem van, hogy most ezzel szeretnék foglalkozni. Szerencsére sikerült találkoznom pár olyan, hasonló, álmodozó emberrel, akik szintén nagy lehetőségeket látnak az egészben és hajlandóak szopatni magukat ezekért a célokért. Hiszem azt, hogy ezeknek az embereknek a munkája az ország hasznára fog válni.

A munkaköri leírásomba tartoznak például az ilyen jellegű projektmegbeszélések:

A célom a 2 milliárd forintos mérföldkő elérése a fent vázolt módszerrel. Azért szeretném elérni, hogy ennyit spórolhassak az adófizetőknek, mert az azt jelenti, hogy bármelyik, az utcán velem szembejövő magyarral meghívhatom magamat egy ingyen sörre, és akkor pont egálban lennénk.

Szóval én most ezen az irányon próbálom megreformálni az oktatást. És ha sikerül bármit átvernem, az sokkal többet fog érni annál, mint, hogy a számat tépem egy blogon.

Ráadásul nem érzem úgy már, hogy még autentikus lehetek bármilyen, eddig megszokott képregénnyel. Például, ha most arról rajzolnék, hogy nem értek egyet kivétel nélkül, a tüntetéseken elhangzó követelések minden egyes pontjával - mert szerintem minden tevékenység, ahol csak egyetlen helyről jön a pénz és emellett emberek nagy tömegének nyújtja ingyenesen a szolgáltatását, mint például a MÁV, a BKV vagy az egészségügyi ellátás önmagában, az csak szarul tud működni - akkor könnyedén le lehetne vonni azt a következtetést, hogy hirtelen mekkora aljas geci lettem. Ezért erről nem is fogok rajzolni.

Helyette itt van egy másik képregény, egy olyan időtöltésről, ami már kevésbé tartozik a munkaköri leírásomhoz, de én mégis feladatomnak érzem minél többször végezni.


Nagyon remélem, hogy sikerül elérnem néhányat a kitűzött céljaim közül.
Ha érdekel, miken megyek néha keresztül és miért teszem mindezt, akkor kövessétek tovább a blogot.

Kellemes ünnepeket! :3

2012. márc. 22.

Vipassana

32 hozzátrollkodás

Szeretnék utólag is elnézést kérni minden ismerősömtől, aki márciusban facebook meghívókat küldött nekem, hogy nem úgy hagytam ki az eseményeiket, hogy előtte rákattintottam volna a "talán részt veszek rajt" gombra. Sajnos nem voltam gépközelben. 

András barátommal, (aki most Msc helyett inkább körbeutazza a világot) elmentünk egy belga meditációs központba, elvonulni a világ elől. Soha nem vettem még ilyenen részt és erős aggályaim is voltak afelé, hogy én képes leszek kibírni 10 napot egy szó nélkül, egy helyben ülve, tekintve, hogy a középiskolai tanáraimnak sem sikerült ezt a kombót 10 percnél hosszabb időre kihozni belőlem. Meg féltem, hogy kihűl a gépem, hogy egy napnál tovább lesz kikapcsolva.
Aztán úgy voltam vele, hogyha az egészből csak annyit kapok, hogy megtanulok rendesen meditálni és 10 napig végre kipihenhettem magamat, akkor már megérte elmenni. A végére aztán hihetetlenül jól éreztem magam és minden elvárásomat túlszárnyalta a kurzus.

Brüsszel-Charleroi-ig repülővel mentünk, onnantól pedig vonattal és busszal Dilsenig. 

Brüsszel iránt túl magasak voltak az elvárásaim, ezért nem tetszett. Azt viszont jó volt látni, hogy mindenki mosolygott és rendkívül segítőkész volt. Itthon nem találkoztam még olyan vasutassal, aki kinyomtatta volna nekem, hogy hol és mire kell átszállnom, vagy olyan buszsofőrrel, aki kiszállt volna csak azért a megállóban, hogy az ujjával rábökjön az információs táblán, hogy nekem melyik járattal kell mennem.

 Csak egyszer szálltunk rossz vonatra, de NEM ÉRDEKELT


Meg még kétszer buszra. Azt tudtuk, hogy Genk-ben fel kell szállni a 45-ös buszra, csak azt nem, hogy Genk-ből 3 különböző 45-ös busz van, mind ugyanúgy 45-ös jelzéssel és mind a három másik irányba megy. 

Aztán végre, utolsónak sikerült megérkeznünk. Először rendkívül ideges voltam, de a helynek az atmoszférája miatt pár perc alatt lenyugodtam. Aztán leadtuk a cuccainkat (kb mindent, ami nem ruha vagy tisztálkodási szer), elfoglaltuk a szálláshelyeinket és másnap hajnali 4-től elkezdődtek a meditációs programok, teljes csöndben, egy helyben ülve a párnákon. 

Szerencsére a tudatom folyamatosan megpróbált gondoskodni arról, hogy véletlenül se tudjak a lélegzetemre figyelni. Aztán szép lassan lenyugodott és sikerült megállítani.
Minél tisztább az ember feje, annál részletesebben és mélyrehatóbban látja a világot, illetve annál nyugodtabb és kedvesebb másokkal.


Iszonyatosan jól éreztem magamat a 10 nap alatt, sikerült kitisztítanom a fejemet és megszabadulni évek során összegyűjtött szemetektől, amikről addig nem is tudta az ember, hogy ott motoszkálnak a tudatalattijában. Sokkal nyugodtabb vagyok azóta és egy csomó rossz szokásommal sikerült felhagynom, amiket addig észre sem vettem. A negyedik naptól eltekintve, egyáltalán nem volt nehéz kibírni a kurzust (csak 1-2 ember hagyta ott a közel százból, de ők is személyes teendők miatt). Úgyhogy, ha valaki közületek igényt érez hasonlóra, azt csak ajánlani tudom. Most megyek és elhajlítok pár kanalat az akaraterőmmel. 



2011. dec. 25.

Kellemes Ünnepeket

22 hozzátrollkodás
Most nincs képregény, helyette viszont egy új blogra hívnám fel a figyelmeteket. A Supermonk képregény után írtam arról, hogy fordítom Ajahn Brahm könyvét, de képtelen vagyok kiadót találni hozzá. Sokan adtatok ötleteket, hogy kiket kereshetnék fel, de egyik helyen sem jártam sikerrel.

Úgy döntöttem, hogy a könyv fejezeteit online osztom meg, részletekben. Ez azért is jó, mert így a kiadó orra alá tudom dörgölni a blogstatisztikát, amikor arra hivatkozik, hogy 'de csak max százan olvasnák el, azért nem adok ki könyvet'.

Minden, a fordítással kapcsolatos észrevételt, építő jellegű kritikát szívesen veszek tőletek. Minél több embernek tetszik a könyv, én annál boldogabb vagyok.

A blog címe: http://bodhibuilding.blogspot.com/

Jó szórakozást kívánok!

2011. aug. 7.

10 hozzátrollkodás

Ma van Ajahn Brahm 60. születésnapja! :3

Már egy jó ideje elkezdtem fordítani a könyvét, de eddig nem sikerült kiadót találnom hozzá. Nem tudtok ebben segíteni?

2011. júl. 14.

Instant karma

9 hozzátrollkodás
Emlékeztek a VESAK-os bejegyzésemre és a Supermonk képregényre? Nos, a mű önálló életre kelt azóta!

A blog statisztika szerint, különböző dhamma fórumokra van linkelve, sőt! Egy magyar, buddhista lány segítségével egészen Ausztráliáig eljutott, magához Ajahn Brahm-hoz, a Buddhist Society of Western Australia spirituális vezetőjéhez. Annyira tetszett nekik, hogy a könyvtárukban tárolnak belőle másolatokat. Nagyon megtisztelő számomra, hogy a 2500 éves szanszkrit írások és Buddha tanításai mellett ott van pár rajzom :D

Emellett egy olvasó még magyarra is lefordította:








2011. máj. 16.

Vesak

18 hozzátrollkodás
Elég sűrű hetem jön és nem tudom, hogy mikor fogok megint frissíteni, ezért úgy döntöttem, hogy Vesak megünneplésére beposztolom egy régi kreálmányomat.

Múlt évben felvettem a "Buddhizmus Japánban Angolul" című, választható tantárgyat, abban a reményben, hogy majd egy animét néző Dalai Lámával találkozhatok. Ehelyett a kialakulásának és Kínából való elterjedésének a történetéről szolt és házi dolgozatot kellett az órán hallottakról írni, félév végén. Mivel se kedvem, se jegyzetem nem volt, ezért úgy döntöttem, hogy megrajzolom Ajahn Brahmavamso kívánságát és beadom, mint dolgozatot.

Ajahn Brahm többször viccelődött azzal, hogy szükség volna a képregényekben egy buddhista szuperhős megrajzolására, aki ahelyett, hogy agyonverné a gonoszokat és beledobná a családjukat a napba, egyszerűen lebeszélné őket a rossz karmát generáló életvitelről és Dhammát oktatva átkonvertálná őket mintapolgárokká.










Hála a buddhista bölcsességtanoknak, képes voltam teljes figyelmet fordítani a jelen pillanatra. Így azt is észrevettem, hogy a feladatot értékelő tanárnőnek éppen kitágulnak a pupillái és várakozásommal ellentétben nem fogja rám ruházni a teljes tanszék vezetését. Miután észérvekkel meggyőztem, hogy igazából ezekre a rajzokra legalább egy teljes diplomát érdemelnék és hogy tényleg engem is nagyon zavar, hogy nem 5 perc munkával a Wikipédiárol másoltam le a a buddhizmusról szóló angol szócikket és adtam be neki, ahogy mindenki más, sikerült kifacsarnom belőle egy kegyelem kettest. Természetesen egyből megbocsájtottam neki, amiért egy teljes heti munkámra nem adott rendes jegyet, hiszen haragudni nem igaz buddhista szokás. Csakúgy, mint a dolgok osztályzása sem.

2011. ápr. 25.

100 get :3

25 hozzátrollkodás
.
.
.


Köszönöm minden kedves olvasómnak, hogy ilyen kitartóan követitek a blogomat :3
Illetve azoknak, akik még csak most mennek a szokásos húsvéti rokonlátogatásra: jó cigányozást meg mindenki dögöljön megezést kívánok az ebédnél.