2012. márc. 22.

Vipassana


Szeretnék utólag is elnézést kérni minden ismerősömtől, aki márciusban facebook meghívókat küldött nekem, hogy nem úgy hagytam ki az eseményeiket, hogy előtte rákattintottam volna a "talán részt veszek rajt" gombra. Sajnos nem voltam gépközelben. 

András barátommal, (aki most Msc helyett inkább körbeutazza a világot) elmentünk egy belga meditációs központba, elvonulni a világ elől. Soha nem vettem még ilyenen részt és erős aggályaim is voltak afelé, hogy én képes leszek kibírni 10 napot egy szó nélkül, egy helyben ülve, tekintve, hogy a középiskolai tanáraimnak sem sikerült ezt a kombót 10 percnél hosszabb időre kihozni belőlem. Meg féltem, hogy kihűl a gépem, hogy egy napnál tovább lesz kikapcsolva.
Aztán úgy voltam vele, hogyha az egészből csak annyit kapok, hogy megtanulok rendesen meditálni és 10 napig végre kipihenhettem magamat, akkor már megérte elmenni. A végére aztán hihetetlenül jól éreztem magam és minden elvárásomat túlszárnyalta a kurzus.

Brüsszel-Charleroi-ig repülővel mentünk, onnantól pedig vonattal és busszal Dilsenig. 

Brüsszel iránt túl magasak voltak az elvárásaim, ezért nem tetszett. Azt viszont jó volt látni, hogy mindenki mosolygott és rendkívül segítőkész volt. Itthon nem találkoztam még olyan vasutassal, aki kinyomtatta volna nekem, hogy hol és mire kell átszállnom, vagy olyan buszsofőrrel, aki kiszállt volna csak azért a megállóban, hogy az ujjával rábökjön az információs táblán, hogy nekem melyik járattal kell mennem.

 Csak egyszer szálltunk rossz vonatra, de NEM ÉRDEKELT


Meg még kétszer buszra. Azt tudtuk, hogy Genk-ben fel kell szállni a 45-ös buszra, csak azt nem, hogy Genk-ből 3 különböző 45-ös busz van, mind ugyanúgy 45-ös jelzéssel és mind a három másik irányba megy. 

Aztán végre, utolsónak sikerült megérkeznünk. Először rendkívül ideges voltam, de a helynek az atmoszférája miatt pár perc alatt lenyugodtam. Aztán leadtuk a cuccainkat (kb mindent, ami nem ruha vagy tisztálkodási szer), elfoglaltuk a szálláshelyeinket és másnap hajnali 4-től elkezdődtek a meditációs programok, teljes csöndben, egy helyben ülve a párnákon. 

Szerencsére a tudatom folyamatosan megpróbált gondoskodni arról, hogy véletlenül se tudjak a lélegzetemre figyelni. Aztán szép lassan lenyugodott és sikerült megállítani.
Minél tisztább az ember feje, annál részletesebben és mélyrehatóbban látja a világot, illetve annál nyugodtabb és kedvesebb másokkal.


Iszonyatosan jól éreztem magamat a 10 nap alatt, sikerült kitisztítanom a fejemet és megszabadulni évek során összegyűjtött szemetektől, amikről addig nem is tudta az ember, hogy ott motoszkálnak a tudatalattijában. Sokkal nyugodtabb vagyok azóta és egy csomó rossz szokásommal sikerült felhagynom, amiket addig észre sem vettem. A negyedik naptól eltekintve, egyáltalán nem volt nehéz kibírni a kurzust (csak 1-2 ember hagyta ott a közel százból, de ők is személyes teendők miatt). Úgyhogy, ha valaki közületek igényt érez hasonlóra, azt csak ajánlani tudom. Most megyek és elhajlítok pár kanalat az akaraterőmmel. 



32 megjegyzés:

Névtelen írta...

Kezdtem félni, hogy már lanyhul a színvonal, de ez újra Kamu és Buzis!

Kádi írta...

Kamu és buzis, biztos jó volt, 2. képregényen szakadtam :D

Névtelen írta...

ELSŐ

Névtelen írta...

megint lehet névtelenül írni
remélem azért mert tényleg megvilágosodtál, és már nem árulod a testedet internetes hírnévért

sedthh írta...

lehet, de újra kikapcsolom, ha megint csak 100% hurr-durr lesz az összes

Névtelen írta...

Egész nap lélegezni kell a földön ülve. Legalább lehetne közben ostorral pattogtatni, vagy valami. :3

Andrew McCory írta...

Kiélem a konformizmusomat és névbarát leszek.
Jól hangzik ez a cucc egyébként, és még a poénok is közepesen jól sikeredtek.

Névtelen írta...

nem volt vitzes
de örülök, ha jól érezted magad

Névtelen írta...

hurr-durr

Serathi írta...

Omletdüfromage!

c írta...

ingyér lett volna a 10 nap?
annyiér még én is elgondolkodnám rajt...

sedthh írta...

nem kérnek pénzt, utána felajánlásokat adhatsz, amennyit érzel, hogy abból rendezhessék a következőket, meg fenntarthassák a központot

sajnos lófasz pénz volt csak nálunk, úgyhogy jelképesen tudtunk otthagyni valamit, majd utólag utalok még, amint lesz valami pénzem

Névtelen írta...

Nekem nem szabad meditálnom, és ez nem vicces, a bátyám is így halt meg:(

PTG írta...

Nekem ez tetszett pont

Névtelen írta...

Vezetik a meditaciokat, vagy csak bepakolnak egy kolostorba, es 10 napig kuss?

Meg mi van ha ki kell recsegtetned az ujjaid, es zeng bele a terem?

sedthh írta...

van mindig instruction hogy mit kell csinálni

recsegtetést meg kint kell megoldani

Névtelen írta...

Te, bazdmeg, ez tényleg jó. Nem hittem volna hogy ezt mondom, de erre érdemes volt várni.

Harckocsilajcsi írta...

És igen, valóban retkes sok marhaság jár folyamatosan az ember fejében.

Névtelen írta...

a mélymeditáció az valami olyan, mint a mélymagyar?

c írta...

köszi az infót, lehet, hogy valamikor a jövőben én is ellátogatok oda...

Imre írta...

Ha kikapcsolod a kommenteket, megint nem fog írni senki :|

Névtelen írta...

Csövi!

Engem az érdekelne, hogy miért éri meg elmenni oda 10 napra?

Nem arra vagyok kíváncsi, hogy miért jó 10 napig meditálni, én is napi szinten gyakorlok zazent, igaz nem régóta, és nekem is egyre csábítóbb a gondolat, hogy 2-3 napot ezzel töltsek. De szerintem Magyarországon is el lehet vonulni. Én mondjuk itthon maradnék, esetleg kimennék az erdőbe, de erdei meditációs központok, tanyák is vannak.

Nem sokára fogok Nyugat-Európában járni, miért lenne érdemes 2-3 ebben a központban töltenem?

sedthh írta...

máshol is lett volna központ, én sem tudom miért pont oda mentünk

úgy hallottuk, hogy ami itthon volt elvonulási központ az bezárt, ami meg maradt az fizetős, ezért nem mentünk oda - lehet már máshogy van azóta, nem tudom. azért lényeges, hogy ingyenes legyen, mert ha előre kéne fizetned, akkor folyamatosan panaszkodnál 10 napig magadban, hogy NEM EZÉRT FIZETTEM

van olyan elvonulási lehetőség is, ami 2-3 nap, de szerintem az nem ér túl sokat, mert első nap még úgyis folyton jár az agyad, utolsó nap meg már végig azon gondolkodol, hogy mindjárt vége

nyilván magad is elmehetsz egy erdőbe, de akkor neked kell főznöd magadra, ami elvesz időt a meditációból, illetve akkor nincs aki megtanítsa a gyakorlatokat.

meg nyilván ha egyedül vagy, akkor nincs tanár, akitől kérdezgethetnél, ha feljön valami az agyadban. ha voltak durva dolgok az életedben, akkor előfordulhat, hogy néha harag, stressz, depresszió jön föl és azokkal nem biztos, hogy magad meg tudsz segítség nélkül birkózni

Névtelen írta...

Én nem nagyon hiszek a gyakorlatokban. Miért jók azok? Leírnál esetleg egyet-kettőt?

Én pont azért meditálok, hogy megfigyeljem, mi az, amit tényleg magamtól csinálok és levetkőzzem azokat a reakciókat, amik megszokásból, megfelelési vágyból, félelemből meg mindenféle téveszmékből erednek.

Persze most már nem hiszem, hogy ártani tudna egy "tanár," meg persze olvasgattam mindenfélét, beszélgettem buddhistákkal, de azért örülök, hogy nagyjából magamtól kezdtem el. Sokkal könnyebb, hogy ne várj semmit a meditációtól, ha a lehető legkevésbé követed valaki más utasításait.

Vagy nem?

sedthh írta...

de, itt csak a lélegzetedre figyelsz kb

Névtelen írta...

osztán sedthh, erről a konkrét kecóról akad akad valami hiperhivatkozás is vagy csak asztrálvetítsem ki magam infóért?

Névtelen írta...

Sziasztok! Magyarországon is van, utólag fizetős (ami annyit tesz, hogy a kaja és a szállás összegét dobják össze a résztvevők). Ez nem KÖTELEZŐ, de ha sikeresen elvégzi valaki a tanfolyamot, nem látok rá sok esélyt, hogy ne szeretne fizetni. Ja, és ha lenne magyarországi állandó központ, lehetne (szinte) ingyenes tanfolyamokat tartani, de jelenleg a salgótarjáni gyermektábort bérlik. Itt vannak a további infók: http://www.hu.dhamma.org/index.php?L=8

Névtelen írta...

Ja, még annyi, hogy a fentiek kiütöttek pár percre :DDD Nekem még olyan emlékeim vannak, hogy a takarodó, azaz este 10 után lefeküdtem, becsuktam a szemem, és elkezdtek lebegni felém az ételekkel megpakolt asztalok (előtte 6-kor volt az utolsó - szolid - étkezés). Az utolsó este már nem bírtam röhögés nélkül, mert rájöttem, hogy a meditációs terem kőpadlója is disznósajt mintájú. A meditációk között meg úgy sétáltunk fel-alá (a gyönyörű környezetben), hogy néha megálltunk megcsodálni egy fenyőt, vagy egy virágot, csakhogy erről meg a Macskafogó zárójelenete jutott eszembe.
Na de a lényeg, hogy nem is a jó vagy rossz élmények a fontosak. Ezerszer nagyobb ajándék, ha a mindennapokban egy kicsit is megváltozik az ezekre adott reakciód.

sedthh írta...

lol, én akkor röhögtem el magam egyszer majdnem, amikor szembe jött velem egy fehér kapucnis, már borostás ember, lehajtott fejjel, és akkor éreztem úgy, hogy meg fogom törni a 10 napos csendfogadalmamat, csak azért, hogy megfogjam a vállát és azt mondjam neki, hogy "Ezio Auditore, the restoration of Rome has begun, my friend!"

Roni írta...

Jól hangzik! (Azt hittem, Ajahn Brahmhoz mész majd.) Adsz egy linket a helyhez? Köszi!

Roni írta...

Közben meglett: http://www.pajjota.dhamma.org/index.php?id=117

sedthh írta...

nyáron jön németországba, megpróbálok eljutni szerintem oda is

Megjegyzés küldése